2017. szeptember 29., péntek

A vélemény, mint kis értékű közléstartalom

Tavaly ősszel olvastam egy Pál Feri atyával készült interjút, melynek néhány sora nagyon megfogott. Most újra eszembe jutott, gondoltam, megosztom veletek néhány kiegészítéssel. A népszerű pap, mentálhigiénés szakember és korábbi magasugró az alábbi, egész markáns választ adta az egyik kérdésre a Digital Hungary honlapján:


"Pár évvel ezelőtt úgy fogalmaztam ezt meg magamnak, hogy – sarkos lesz, ahogy fogalmazok – „az emberek véleménye nem kelti föl az érdeklődésemet”. Azért, mert a vélemény szónak a tartalma: „ez a véleményem”, „így vélekedek”, nem túl gazdag. Lehet, hogy se tudás, se elmélyültség, se igazság nincs benne…" (…) "...manapság mindenkinek megvan a maga véleménye. Sőt, nagyon sokan szeretik kinyilvánítani, megosztani, mindenféle formában közzétenni a véleményüket. Úgy tapasztalom, hogy ezzel növekszik a felszínesség és a hangzavar. A véleményt nem érzem nagyon értékes dolognak. Ha valaki azt mondja például, hogy „nekem a boldogságról az a véleményem, hogy…”, ez kevésbé érdekel. Viszont hogy mikor és mitől volt boldog, az már érdekel. Az is érdekel, hogy mit tesz azért, hogy boldog legyen, és hogy a boldogságkeresés során elszenvedett kudarcait hogyan dolgozza fel. Ez mind érdekel. A vélemények világát felszínesnek látom, a felszínes dolgok pedig alig érdekelnek, gyakran pedig untatnak is."

A vélemények helyett például az alábbiakat sokkal hasznosabb akár megosztani, akár meghallgatni, különösen munkakontextusban:

  • megfigyelések
  • tapasztalatok
  • személyes megélések
  • adatok
  • helyzetleírások
  • elemzések
  • elmélkedések
  • érzések
  • lehetséges forgatókönyvek
  • megoldási javaslatok
  • kezdeményezések
  • kérdések
  • kérések
  • a hallottak összefoglalása
  • a megbeszéltekből a lényeg kinyerése, stb.

Sokszor éreztem az életem során, hogy egyes vélemények nem érdekelnek, de nem tudtam volna ilyen frappánsan megfogalmazni az érzésem lényegét, mint Pál Feri. Valószínűleg kell egy jó adag magabiztosság is hozzá, hogy kimondjuk. Legyen bárkinek bármilyen véleménye is rólunk emiatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.